Napló - 1. rész: Bevezető

Ezt a blogot 2020 május elején kezdtem el írni. 

Az élettársamnál néhány hónapja végstádiumú rákot állapítottak meg.
Vagyis, egy nagyon súlyos élethelyzetben találtam magam, szinte egyik napról a másikra.
A blog az én utamról szól ebben az új világomban és a tapasztalataimat, gondolataimat szeretném megosztani.

Nézzétek el, hogy a társamról nem írok, csak esetleg érintőlegesen - ez nem azért van, mert én lennék a mindenség közepe, hanem azért, mert csak a magam vonatkozásában dönthetek arról, hogy milyen mértékben nyílok meg és vállalom fel a nyilvánosságot.

Talán nem szorul magyarázatra, hogy lelkileg, szellemileg és fizikailag is nagyon nehéz talpon maradni egy ilyen, vagy hasonlóan nehéz helyzetben. 

Pedig muszáj!

Meg kell élni 24 órából 24-et, az egyik napot a másik után és tenni, amit tenni kell. Mert erre is szövetkeztünk ...

A napok csak telnek kíméletlenül, néha úgy érzem belefulladok a tennivalók tengerébe, máskor meg, hogy a székből sincs erőm felállni.

De egyszer csak elérkezett az a pillanat, amikor döntenem kellett: hagyom magam sodródni a helyzettel, és önsajnálatba menekülve egy sarokban fogok a továbbiakban sírni, vagy pedig felállok és a kétségbeesésemet, a szomorúságomat, a tehetetlen dühömet megpróbálom átfordítani egy pozitív, a környezetemet és magamat is építő, támogató tevékenységbe, szemléletbe.

Odaálltam egyik nap a tükör elé, hogy elbeszélgessek önmagammal ...

55 éves vagyok, ráncok itt-ott, ősz hajszálak, az egyik barátnőm szerint éppen rémesen nézek ki - hozzáteszem, hogy úgy is érzem magam ... szóval, bőven van tennivaló kívül is, belül is ...

 ... ezt a mondatot most leírom újra.

55 éves nő vagyok, ráncok itt-ott, ősz hajszálak, az egyik barátnőm szerint éppen rémesen nézek ki - hozzáteszem, hogy úgy is érzem magam ... szóval, bőven van tennivaló kívül is, belül is ...

Ez a két betű nagyon fontos ebben a mondatban, mert nem csak emberi mivoltomban kell átverekednem magam a mostani nehézségeken, mindennapokon, hanem nőként is.

Ez az első felismerés (hogy triviálisnak tűnik ... igen, az ... csak van, amikor elfelejtkezünk róla)!

Szóval, nő vagyok ...

De hogy kezdjek hozzá?

Anyukám örök érvényű, minden esetben működő tanácsával kezdtem: ha a lelked nincs rendben, takaríts! Úgyhogy napokon keresztül, amikor éppen volt egy kis időm, takarítottam és csak takarítottam ... A csempék és a padló ragyognak, a szekrényben a ruhák elrendezve ... igen, van olyan seprű és portörlő, aminek varázsereje van.

Nem hiszed? Próbáld ki egyszer!